Dühösen rontasz a sámánra, csattogó agyarakkal próbálsz a torkának ugrani. Amaz, korát meghazudtoló gyorsasággal kapja el karodat. Vasmarokkal szorít meg, élezett, fekete körmei a húsodba vájnak. Nem lök el magától, ahogy várnád, hanem lendületedet kihasználva közelebb ránt. Orrod tompán reccsen, ahogy széles homlokával megfejel. Kábultan rogysz a földre, s mielőtt felállnál, érzed, hogy a husáng nyele a mellkasodnak szegeződik. - Vháháhá! - tör ki krákogó nevetésben. - Atyád vére folyik benned, látom. Kevesen lesznek olyan szerencsések, akiket nem tudsz majd eltiporni - mondja, s kis hatásszünetet tart. - Ha azt akarod, hogy így legyen, ne kérdezz semmit, csak idd meg ezt - lök a mellkasodra egy barna lével töltött üvegcsét. Mielőtt megkérdezhetnéd, botjával a lábas felé int. - Éppen egy új mérgen dolgozom. Ha nem akarsz az első alanyom lenni, jobban jársz, ha nem ellenkezel - teszi hozzá röhögve.