Vágott arcú, hájas vénség lép eléd. Mélyen ülő szemei parázsként izzanak a félhomályban, ami nem lenne szokatlan, de meg mernél esküdni rá, hogy lángnyelvek lobognak tekintetében. Testét állatbőrök fedik - a meleg évszak ellenére -, és minden mozdulatára csontok koccannak egymáshoz, melyek nyakát díszítik. Vastag ruházata miatt, kellemesen savanyú, csípős testszag árad belőle, mint egy valamire való hímből. Tekintetét mereven rád szegezi. Furcsa érzés tölt el, ami puszta lényének látványából ered. Unottan végig mér, majd feléd int: - Vonszold ide magad, ha nem akarod, hogy egész nap tartson - mondja, miközben eltűnik a hátsó helységben.