Megrettenve, szemlesütve állsz, s így nem láthatod a sámán, undorodó arckifejezését. Horkantva köp egyet a padlóra, majd megszólal: - Gyáva, haszontalan féreg vagy csak, úgy reszketsz, mint a nyárfalevél. Szégyene lehetnél a törzsünknek. De nem leszel... - mondja elhalkuló, gúnyos hangon. A reszketésed tovább erősödik. De hiszen te nem félsz semmitől! - fut át az agyadon. Elerőtlenedő lábaid összecsuklanak alattad és a padlóra rogysz. Rettentő kín járja át testedet, s a legváratlanabb helyeken hasít beléd. Vergődéseddel felkavarod a port és habzó nyáladdal sárrá vegyül. Nem vagy ura a testednek, elharapod a nyelved. Még látod, ahogy a vénség fölédbe hajol, s bűzös lehelete az arcodba vág: - Ne aggódj a szégyen miatt. Egy ilyen korcsra kár lenne az ellenmérget pazarolni - rázza meg halványuló tekinteted előtt a barnás színű üvegcsét. Görcsösen próbálsz utána kapni, de mindhiába. Harákoló nevetés kísér az örök sötétségbe. Falánk élőhalottjai közé kerülsz. Kalandod itt véget ér.