Sötét erdőben lépdelsz, mégis otthonosan mozogsz. Bár mások csak tapogatóznának, te az éjszaka ellenére is jól tudsz tájékozódni itt. Érzel ugyan némi fáradtságot, de amúgy sem tudnál pihenni most. A hajnal közeledtével egy fontos nap is kezdetét veszi: a névadás ideje eljött. Furcsa érzés tölt el, valami ahhoz hasonló, mint amikor először léptél a sámán sátrába. Nem, nem félelem - azt nem ismered -, hanem izgatottság. Minden így eltöltött pillanatot utálsz, leginkább túl lennél már az egészen. Igaz, hogy előnye is akad: a fokozódó izzadság miatt egyre erősödik a testszagod, s így mind inkább kívánatos vagy a murnakok számára. Akaratlanul is ismerős ösvényekre térsz, s hamarosan a tábor szélén találod magad. A távolból wargok vonítását és szagát hozza a szél. Elmosolyodsz, ha arra gondolsz, hogy hamarosan a lovasuk lehetsz. Sok törzs gyűlt össze a hatalmas, falakkal körbevett táborban. Az énekmondók szerint sosem volt még ilyenre példa, de Ughj fia - kit Falánkként ismerünk - összekürtölte szinte a teljes csürhét: a Dühöngőket, az Ordastorkúakat, a Vakondfivéreket, a Sárgafogúakat és a Kőhányókat... Zengzetes szóval csak Rakwudogrwnak nevezték el ezt a szövetséget. A vöröslő égalj nem sok jót ígér: kiömlő vér áztatja ma a földet. Nagyon reméled, nem ér majd az a szégyen, hogy név nélküli gawg maradsz. Kissé feszült vagy emiatt, s a balodról közelítő Glursh vigyorgó képébe vágsz egyet. - Fene a jó kedvét! - gondolod magadban, miközben ráhördülsz, hogy eszébe se jusson most elégtételt venni. Ez a kis közjáték némileg megnyugtat, s így teszed meg az utolsó hat lépést a nyílást elzáró sátorlapig. Hat szívdobbanás.