Az Anyagi Világ hangjai, érzései és illatai nem sokáig találnak el hozzád, mély álomba szenderülsz. Bár fogalmad sincs róla, de a moha - melyen fekszel -, jótékony hatású kipárolgásait élvezed éppen. Az első pár órában zavaros álomfoszlányok ostromolnak: orkok és elfek képét látod, előbbiek őrült dühvel tombolnak - s némelyikük holtából is ébred -, utóbbiak pedig mérhetetlenül szenvednek. Tehetetlenek a szapora áradattal szemben. Sikoltások és hörgések keverednek, ahogy ide-oda libbensz az időben, mintha csak a vén fa mesélné történetét, melynek tövében nyugovóra tértél. Éjfekete koponya üreges tekintete mered rád, s közben rekedt kacagást hallasz. Hosszú idő után nyugodtabb, csendesebb hangok felé sodródsz, s gyönyörű helyre tévedsz, és ismét találkozol valakivel. Egy gyönyörű elf nő, már-már isteni entitás szól hozzád. - Álmod nyugodt, és pihentető lesz most már. Itt békére lel a lelked is. Ne szólj, csak figyelj! Mikoron felébredsz majd a hajnal hasadtával, egy ajándék vár reád... De csak akkor, ha megfelelsz a kérdésemre. Figyelmezd jól szavaimat: Odaadhatod bárkinek, az mégsem érintheti meg. Összeköt vele, de szemével senki sem láthatja meg. Ha komolyan gondolod, mindig köztetek remeg. Szertartással szentesítjük, melyet senki meg nem szeg. Nos? Mire gondoltam? S vajon mi lehet ez a szertartás?