A haditervet erős kísérettel küldöd vissza a városba, Te magad pedig, az orkok élén - s néhány válogatott harcossal - észak-nyugat felé indulsz tovább. Az úton óvatosan haladtok, ügyeltek rá, nehogy előre küldött felderítőkbe vagy őrjáratba fussatok. Nagy segítségedre vannak ebben az orkok, ráadásul sikerül azt is megtudni tőlük, hogy látták a Nudűmalokat bolyongani a hegyek irányában. Magasabb régiókba kapaszkodtok hát, így még kisebb esélyt adtok a nem kívánatos találkozásoknak. A levegő az évszak ellenére hűvösebbre vált, ahogy egy platóra kapaszkodtok fel. A fennsíkra, a hegyekből metsző szél rohan le. Nem készültetek fel, így tagjaitok elgémberednek a hidegben. Jó darabig keresgéltek, de nem találtok semmit. Már-már visszafordítanád a csapatot, amikor egy szurdokban megpillantod őket... Megindultok, s ahogy közeledtek úgy bontakoznak ki a szárnysisakos alakok. Sokan vannak, bíztatóan sokan, de mégis: hideg borzongás fut végig rajtad, mert sosem volt még dolgod a hallhatatlanokkal. A gárdisták parancsnoka némán, pallosára támaszkodva rád szegezi tekintetét - legalábbis a sisak mélyén látható kékes derengésről így gondolod. Társaival szinte egyszerre mozdulnak, fegyverüket markolva megindulnak felétek. Cselekedned kell, ha nem akarod, hogy hiába való legyen az utatok. A jáspis amulettet felemelve megszólalsz: