A parancsnok megérteti a csürhe vezérével, hogy nem együtt fogtok támadni. A besthiyák egy pillanatig sem akadékoskodnak, még örülnek is, hogy nem veszik el előlük a dicsőséget. Külön váltok, s kivárjátok a hajnalt. Szinte alig alszotok az éjjel, a harc izgalma már benne ég minden porcikátokban. Bízol benne, hogy sikerül meglepnetek az ellenséges tábort, s fohászkodsz is serényen, az istenek közbenjárásáért. Végre eljön a hajnal. Mielőtt elkezdődne a derengés, üvöltés hallatszik. Ti még szinte semmit nem láttok, de halljátok, hogy ádáz csata bontakozik ki a parthoz közel. Megindul a hadtestetek, de mire odaérnétek, elhalnak a csata zajai. Az erdőből előbukkanva, rendezett sorokba fejlődött hóhajú katonákkal találjátok szembe magatokat. Az egész törzs odalett, s velük a meglepetés ereje is. Menekülni nem lenne értelme, így összecsaptok, a szárazföldi erőkkel. Bár sikerül veszteségeket okoznotok, ez kevésnek bizonyul a győzelemhez. Talán az istenek akarták így. Diss védtelen maradt a szárazföldi erőkkel szemben, s hulláitokból a keselyűk lakomáznak.